Anyajegy szűrés: tavasszal épp aktuális!

Itt a tavasz, foglalkozzon az egészségével, vegyen részt anyajegy vizsgálaton! A melanoma szűrés életet menthet, bőrgyógyászatunk alapos munkát végez.

A bőrrák az egyik olyan gyakori daganattípus, amit, ha korai stádiumában észrevesznek, akkor az eredményesen kezelhető. Ezzel kapcsolatban nagyon fontos, hogy adott időközönként, legalább évente megtörténjen az anyajegy vizsgálat, ugyanis ez is része a gyors felismerésnek.

Az anyajegyek ebből a szempontból rendkívül kritikusnak számítanak. Vannak olyan személyek, akik fokozottan veszélyeztettek is, mert volt már korábban melanoma a családjukban, vagy sok anyajegyük van, ezért nekik még jobban kell foglalkozniuk magukkal. Nekik nem évente, hanem gyakrabban, félévente, negyedévente is célszerű lehet megismételni a vizsgálatokat, különösen a melanoma szűrést.

Itt a tavasz, az anyajegy vizsgálatok ideje

A szakemberek véleménye szerint az őszi és tavaszi időszakok azok, amik ideálisak a szűrésekhez, vizsgálatokhoz, ám ettől függetlenül is bármikor be lehet iktatni a bőrgyógyászatok felkeresését. Amennyiben megtörténik a vizsgálat, és a szakemberek úgy ítélik meg a helyzetet, akkor még az anyajegy eltávolítás is szóba kerülhet.

Ez a beavatkozás konkrétan életet is menthet, hiszen, ha időben megtörténik a problémás anyajegy eltávolítása, akkor a beteg nem kerülhet veszélybe.

Az önvizsgálat fontos az egészségmegőrzés szempontjából

Ahhoz, hogy maga az anyajegy eltávolítás is időben megtörténjen, a beteg figyelmére is szükség van. Muszáj foglalkozni az önvizsgálattal, érdemes időt, energiát fordítani erre, a már említett egészségmegőrzés, életmentés miatt.

Ha legalább havonta tart ellenőrzést otthonában, már sokat tett önmagáért. Ilyenkor bátran álljon szembe a tükörrel, és vizsgálja meg alaposan a füleit, mellkasát, hasát, arcát, nyakát, és a mell alatti részekről se feledkezzen meg!

A nehezen elérhető helyekhez tanácsos kézi tükröt használni, vagy akár családtag segítségét is kérheti.

Keressen minket elérhetőségeinken, és kérjen időpontot mihamarabb Budapesten az anyajegyszűréshez! Felszerelt bőrgyógyászatunkon színvonalas szolgáltatásokat vehet igénybe. 

Címkék