Dr. Dobozy Enikő
Amikor elvégeztem az orvosi egyetemet, és szakterületet választottam, barátaim értetlenkedve kérdezték: jó, jó, de mit csinál egy bőrgyógyász? Kérdésükre azzal a statisztikai adattal feleltem, melyet egyetemi előadónktól hallottam: az Egyesült Államokban a háziorvoshoz forduló betegek közel 15%-a bőrbetegség miatt keresi fel orvosát. Nem sokkal a SOTE Bőrklinikáján töltött gyakornoki időm megkezdése után beigazolódott, hogy ez Magyarországon sincs másként, mert hirtelen szinte minden barátom és ismerősöm talált magán valami bőrjelenséget, amit meg kellett mutatnia nekem.
A szakvizsga után először autoimmun betegségekkel foglalkoztam, majd egy nagy váltással a bőrsebészet felé fordultam. Első lépésként egy évet töltöttem az ORFI sebészeti osztályán, majd elnyertem egy ösztöndíjat Münsterben, ahol Németország egyik, bőrdaganatok kezelésére specializálódott szakklinikája működik. Ebben az intézetben a bőrdaganatban szenvedő betegek a legkorszerűbb ellátást kapják: dolgoznak itt bőrgyógyász szakorvosok, bőrsebészek, plasztikai sebészek, belgyógyászok, pszichológusok, van lehetőség radioterápiára, kemoterápiára és lézeres kezelésre egyaránt. Ezen a klinikán nagyon sok hasznos dolgot tanultam, s rengeteg olyan beteget láttam, akik éveken át nem tulajdonítottak jelentőséget ártatlannak tűnő bőrelváltozásuknak, s már későn kerültek szakorvoshoz, így a kezelés csak nagyon nagy áldozatokkal volt lehetséges. Itt tanultam meg a dermatoszkóp, azaz a bőrmikroszkóp használatát, ami nagy segítséget nyújt az anyajegyek és a különböző bőrdaganatok elkülönítésében.
Később lehetőségem nyílt arra, hogy szakmai képzésem egy újabb területtel gazdagodjon, mert ezután két évet töltöttem egy bielefeldi magánklinikán, ahol elsősorban a visszérbetegségek diagnosztizálását és kezelését tanultam meg. Itt szereztem gyakorlatot a visszérinjekciózásban (más néven szklerotizálásban), mellyel elsősorban a kozmetikailag zavaró, seprűszerű értágulatokat lehet műtét nélkül kezelni. Ezen a klinikán volt alkalmam megfigyelni, hogyan szerveződik és működik egy magánpraxis. Az ott kapott biztatás és kedvező tapasztalat hatására, amikor - nem engedve a marasztalásnak - hazatértem, úgy döntöttem, feladom orvosegyetemi munkámat, és magánpraxist alapítok.
Fontosnak tartom, hogy a bőrbetegségek kezelésénél az esztétikai szempontok is kellő súlyt kapjanak, s hogy a hozzám fordulókat meggyőzzem arról, hogy nemcsak az egészségkárosító betegségek igényelnek kezelést, hanem azok az ártalmatlan bőrjelenségek is, amelyek a kor természetes velejárói, de jelenlétük ápolatlanságnak tűnik. Jó látni, milyen felszabadítóan hat, ha valakit egy éveken át fennálló, zavaró, de gyógyíthatatlannak hitt bőrproblémától sikerül megszabadítanom, vagy egy kisebb esztétikai beavatkozással hozzájárulok ahhoz, hogy „jobban érezze magát a bőrében”.